Csak egy szerelmes lány gondolatai~

 - Szia. -köszöntem hangosan az előttem megjelenő személynek.
             - Szia. -küldött felém egy csodás mosolyt. Ahh, most, hogy már látom, egyből jobb a kedvem.
             - Régóta vársz rám? -kérdezte le nem véve azt a csodás mosolyát az arcáról.
             - Nem, én is öt perce érkeztem. -hazudtam, de mit számít? Furcsa érzés, általában mindig kések, de ha vele találkozok, hamarabb érkezem. Elmentünk egy kávézóba, ahol érdekes eszmecserénkbe kezdtünk bele. Beszélt nekem a járművéről, az autókról és mesélt élete érdekes eseményeiről.
              -...az előbb láttam egy honda... -minden homályos, most mit is mondott?

   Jaj , hogy én minek vagyok ilyen hülye, ha a kocsikról van szó? Muszáj lesz minél előbb bővítsem az autókról való tudástáramat. Talán majd apát megkérem, hogy tanítson. Igen, és így is kezdeném: "Apa, megtennél nekem valamit? - Igen, drágám? - Nem magyaráznál nekem egy kicsit az autók szerkezetéről, márkájukről és a vezétes alapjairól?" Lelki szemeimmel szinte láttam magam előtt megtörni apukámat. Hát igen, szende kislánya, aki már közölte a szüleivel, hogy ne számítsanak arra, hogy lesz jogsija, mert megvan vezetés nélkül is, most ilyesmikről faggatózik. Írtózom a kocsiktól, annyira béna vagyok, hogy a videójátékokban is mindig felrobbanok a kocsival, és ami azt illeti, a kormánnyal és pedállal is alig tudok elindulni. És ezzel még nem is lenne gond, de még az olyan játékoknál is reménytelen eset vagyok, ahol csak négy gombot kell használni. Te Jó Ég! Mi mindent kell megtegyek, hogy hozzá tudjak szólni a témáihoz.
            - Ööö jól érzed magad? -kérdezte aggódva. Nem csodálom, aki csak így elmerül üres tekintettel a nagy semmibe, ott már bizonyára gondok vannak. Jajj, gyorsan mondjak már valamit, mert a végén még tényleg azt hiszi, hogy nincsen minden rendben a fejemmel.
            - Igen persze, bocs. Csak az órát néztem. – találtam ki gyorsan valami észerű kifogást.
            - Milyen órát? -fordult hátra megnézni. Francba, nincs is ott óra. Milyen jó, hogy mindenhol van falióra, csak épp itt nincs, hmm érdekes.
            - A karodon lévő órára céloztam. -mentettem ki magam nehezen.  Még jó, hogy mindig van rajta karórája.
            - Ja, hogy ezt? Én csak divatból hordom, mert amúgy a telefonon nézem meg az időt. –válaszolta nevetve. Nem mintha én olyan jól le tudnám olvasni az időt a nem-digitális órákról. De azt azért csak nem ismerhetem be, hogy azért nem figyeltem rá, mert épp azt terveztem el, hogy fogom alaposan tanulmányozni a gépek működését. És miért is ismerjem be? Tuti kinevetne, bár ki nem?

-  Kiegészítőnek tökéletes. Amúgy nekem általában több, mint két percbe telik megfejteni az órán az időt. – vallottam be őszintén. És erről rögtön az jutott az eszembe, hogy régen apukám teljesen kiakadt amikor megtudta, hogy nem tudom mennyi az a fél, negyed...öö asszem a többit megint sikerült elfelejtenem, sötet homály.
            Csend van...franc, most nekem kéne valamit mondjak, de mit? Nos a következő témák adottak lehetőségként: kocsi, kocsi, motor, hmm asszem azt még tudnám követni, vagy milyen motor fajták is vannak, Suzuki? Ahh inkább hagyjuk, lássuk inkább, hogy mi van még: cikis sztorik rólam...hmm azon mindig jót röhögnek az emberek. De ne már, hogy az én bénaságaim legyen a téma. Beszélhetünk az edzéseiről, arról biztos sokat tudna mesélni, hiszen annyi mindent megtesz azért, hogy a testét "építse", sőt ennél százszorta többet is szeretne edzeni. Biztos vagyok benne, hogy mindig sikerül elérnei céljait, viszont az elért céllal sem elégedett, csak azt hajtogatja: "Ez még mindig nem elég."

Nem hibáztatom, de azért mélyen legbelül reménykedek és imádkozom azért, hogy ne szedjen szteroidot. Ez azért nem is teljesen új téma, elvégre engemet, Mr. Elsétalni-a-hűtöig-is-lusta-vagyokot le kell rúgni az ágyról azért, hogy el lehessen cibálni futni. Viszont legalább tudom, hogy erre sem árt készülni. Mi van még? Család? De megismerném, azt a párt akik, ilyen csodás gyereket hoztak össze. Talán rá kéne kérdezzek a titkukra? Biztos őrültnek néznének, hogy egy lány, csak úgy megkérdezi azt, hogy hoztak össze ilyen elképesztő gyereket.
            Barátok? Sok van, alig tudom követni, a legjobb haverját szerencsére ismerem. Vicces srác ő is, és vele inkább azért barátkoztam össze csak, hogy ne utáljon meg hirtelen, amiért a drágalátós barátjával lógnék. Mondjuk érdekelt az is, hogy a legjobb barátja vajon milyen lehet, milyen igaz barátok? Basszus olyan irigy vagyok rá, miért nem tudtam fiúnak születni, hogy legalább a legjobb haverja lehesek? Na remek, még egy beteg gondolat, inkább térjünk vissza a valóságba. Nem ártana megszólalni Vanda! VANDA, gyerünk, mondj valamit! Bármi jó lesz.
            - És tetszik valaki, vagy érdeklődsz valaki iránt? – Szuper. Ennél rosszabbat nem is kérdezhettem volna, még a kocsi hajtóművére is jobb lett volna rákérdezni.
            - Nos nem igazán. Leszarom az egészet. -szólalt meg kedvtelenül. Ez csodálatos Vanda, ezeregy téma közül válogathattál volna és neked pont ez jutott az eszedbe?, Amiről amúgy utál beszélni, és nem mellesleg téged kényesen érint a téma. Válasz helyett bólintottam, mert tudta, mit akartam volna kérdezni.
            - Megvagyok nélküle is. A múlt hibái miatt az emberek azt hiszik, még mindig olyan vagyok. De nem érdekel más véleménye, jobb egyedül.
            - Tudom.-nem erősködtem. Régebben eléggé megszívtam, hogy utána kíváncsiskodtam. Annyira sajnálom, hogy így gondolja. Ez az egyik oka annak, hogy nem merek színt vallani. Vele még a legrémisztőbb horror is megnézném, ha tudom, hogy kapaszkodhatok belé. És azt mondanom sem kell, hogy egy egész napom elment arra, hogy NEKI lerajzoljam kedvenc rapperét, és miért? Mert szerettem volna látni a mosolyát, amikor átadom neki a rajzot. Egyszerűen csak boldoggá akartam tenni ezzel.

 Az, hogy mindig csak az ő nevét keresem a chatlistán és alig várom már, hogy beszéljünk, akár értelmetlen dolgokról is, normális? Meg szeretném jobban ismerni, de nincs jogom hozzá, főleg amikor látom, olyan teszteket csinál, ami arról szólnak, hogy hol él az ő igaz szerelme. Én pedig bánkódom, mivel közel sem születtem Lengyelországba. Tudom, hogy hülyeség, de még az ilyen dolgok is reményt adatnak vagy vehetnek el. Nem?

Vagy amikor az unokatesóm lyukasztotta a fülem, azt hittem meghalok, ahogy egyre közelített a tűvel fülemhez, akkor legszívesebben elfutottam volna, de tudtam, nem tehettem meg. És amikor a fülembe nyomta a tűt, és csak nem akadt átszakadni? Rémes volt, az összes szitokszót elsoroltam, amit ismertem. Végül szomorú tekintettel fordultam az uncsimhoz, és az utolsó szó jogán ennyit mondtam: “Mielőtt meghalok, el szeretnék mondani valamit. Van egy személy, akit szeretek, ő nem más, mint FBGKGT” *puff* Amint kimondtam a srác nevét, a tű átsiklott a fülemen.  Miután kinyítottam összeszorított szememet, ráébredtem, hogy még élek, és a fülem is a helyén van, megbántam, hogy kikotyogtam a titkomat, de sajnos már késő volt. Azonban, megnyugodtam, amikor az én csodálatos unokatesóm sok sikert kívánt nekem.
            - És neked? -kérdezte az előttem ülő srác már enyhültebben. Legalább 5-8 perc telt el, amióta az agyamat megszállták az érdekesebbnél érdekesebb gondolatok. Mindig ez történik velem, kivéve dolgozatíríás közben. Olyankor egyszerűen csak lefagy az agyam. Pompás, akkor most kéne szerelmet valljak neki, és kitálalni mindenről? Ha filmben lennénk, akkor a jelenet tökéletes lenne, a lány megteszi, aztán sietve elrohan, a fiú pedig utána szalad, megragadja csuklóját, magához húzza és szenvedélyesen megcsókolja, majd ő is bevallja, hogy ő is nagyon régóta szereti a lányt. De sajnos én a valóságban nevezett világban élek. Ahol éppen a szomszédos asztalnál hangosan jártatja a pofáját egy  40-es éveiben járó kopasz férfi. Elégedetlenségét fejezi ki a pincér felé, aki a kávéja mellé nem megfelelő cukrot kínált fel. 

Ha nem muszáj, akkor vendégek listáját nem sorolom fel, de az biztos, hogy a filmekbe tehetősebb statisztákat alkalmaznának.  Helyette inkább vessünk egy gyors pillantást a külsőmre, hátha az élet most az egyszer kegyes lesz hozzám. A hajam megint kócos, fru frum újra nem úgy áll, ahogy én szeretném. A sminkem ahhoz képest még elég jó állapotba van, de a szemcerkám sajnos elkenődött. Hát ilyen állapotban egyáltalán nem hasonlítok egy film főszereplő nőjére. Tekintetemet újra a “statisztákra” tereltem, a pincérnő éppen csúnyán méregetett. Mintha csak azt suggalná, hogy nyugodtan elhúzhatnánk már a francba, hogy ő nyugodtabban végezze a dolgát. Vagy talán féltékeny rám, mert azt hiszi, hogy járunk, és azért dühöng, mert ő a tökéletesen kíhúzott szemével, égővörös rúzsával, vörös göndör hajával (biztos nem igazi) nem tudja behálózni az én drágámat? A gondolattól halványan elmosolyogtam magam, mivel tudtam, mégsem annyira reménytelen a helyzet.           

- Tehát van valaki aki tetszik? -kérdezte vigyorogva újra. Míg ő azt hitte, hogy a tekintetét kerülöm, addig én csak a környezetet és saját magamat elemeztem. Azt vettem észre, hogy a ribis pincérnőnek szánt büszke mosolyomat, ő igennek vette. Egye fene, elmondom neki az igazat *dobperrgés *.
            - Nos igen igazából van valaki, aki tetszik. És nem, nem ismered. -nyújtottam ki nyelvemet gyerekesen. Hahh ilyen könnyen azért csak nem mondom el neki.
            - Ó na ne csináld már, kíváncsi vagyok. Jobban néz ki, mint én? És van olyan jó fej, mint én? –kérdezte haragosan, de azért szeme alatt megjelentek nevető ráncai. Ó, ha a kis Egó hercegem tudná, hogy saját magával versenyzik.
            - Nem, nem jobb, mint te. Megnyugodhatsz. – kacsintottam rá gyorsan.
            - Tudtam.–győzelmi élményét egy vigyorral mutatta ki.
            - De nagyon kedvelem őt vagyis na érted. -mondtam zavarba esve, mert azért milyen az már, hogy el mondom neki, hogy szeretem, és ő pedig azt hiszi, hogy más iránt érzek így.
            - Értem én.-felelte nevetve, én pedig bosszúból karjába ütöttem.  De, hogy-hogy fogok neki színt vallani, arról halvány lila gőzöm sincs. Vajon ha tudná, mik járnának az eszembe? Áhh akkor biztos csak őrültnek nézne. Mindegy, úgy gondolom, hogy ráér még ezen gondolkodni.